Legendák • Csíkszék

A csíki Bálványosvár - Vártető

"E vár Bálványhegyi várnak is hivatik, mivel hagyomány szerint ott bálványoknak áldoztak. S nem is lehetetlen, hogy az összefüggésben volt az ősök vallásához oly szilárdan ragaszkodó Aporoknak torjai határon lévő Bálványos várával, és hogy az szintén az ős szittya vallásnak volt egyik utolsó menhelye, hol a mindinkább tért foglaló keresztyén hit ellen védte magát.*) Mindenesetre bár melyik nép építette is az e vonalon lévő sor-erődöt, az hatalmas és hadtanilag kifejlett nép volt, mely a tusnádi hegyszorosnak jelentőségét felfogni és méltányolni tudta; azért látjuk Bodoknál, sőt Sz.-Györgynél is az Őrkőtől kezdve egy hosszú sorát a váraknak (bodoki, Kincsás, oltszemi Mikóvár, Vápa vára, Sólyomkő vára), melyek nemcsak hogy láttani egybeköttetésben voltak egymással, hanem a tárgyalásunk alatti csíki Bálványos vár által egybeköttetésben álltak Csíkszék azon várlánczolatával, mely, miként e munka II. kötetében felfejtetett, a Hargita alján egész Szent-Domokosig sorakozott.

Ezen fővársorozatnak még más mellék ágazatai voltak, mint a Bálványos, Torja vára, túl Perkő, Csomortány és Almás vára, alább Kovászna, Szacsva, Kis-Borosnyó, Lisznyó és Bikkfalva határán található várak (ezekről a maga helyén), melyek az egész bel Székelyföldet behálózták. E várhálózat középpontját a csíki vár képezte, mint legmagasabban fekvő, legjelentékenyebb, legmesszebb látszó fővár...


A csíki Bálványos várnak nagy kiterjedésű beltere sűrű fenyves erdővel van benőve; ezeknek árnyas lugasai alatt berkenye, mogyorófa s nagy málnatelepek képeznek sok helytt áthatolhatatlan sűrű tömkeleget. A beltér közepe táján egy bővizü forrás is buzog, honnan közeledtünkre nagy csapat mogyoróstyúk (császár madár) reppent fel, sőt egy ott ácsorgó medvét is felriasztottunk kényelmes magányából. Ő medvesége az alkalmatlankodásért neheztelni látszott ránk, mert mormogva törtetett át a sűrűségen, s mi csak a víz iszapjába benyomódott talpacskáinak méregettük meg az ő nagyságára következtető perifériáját.


A tető be lévén fával nőve, ezek elzárták az innen élvezni reménylett kilátást; egyes tisztásokról azonban még is itt-ott szép tájrészletecskéket láthatánk. Így déli ponkjáról szép letekintés nyílt a tusnádi fürdőre és az Olt átfogyózta szorosra, délkeleti karajáról a Büdös és Sz.-Anna tó hegyeire. De mindezeket túlszárnyalta az északnyugati oldalnak tisztásáról feltáruló kilátása. E ponton nagy tömeg trachyt-szikla van felhalmozva, festői rendetlenségben összevissza hányva, mintha az Olymp ellen fellázadt titánok gyűjtötték volna össze."

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön minden újdonságról!

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás