Legendák • Sepsiszék

Bábolna árka

"A megható kilátást nyujtó Csentetetőt a rege költészetével is felékiti a nép, mert itt lakott – a rege szerint – Bábolna király, az óriásoknak hatalmas fejedelme; leánya, a bűbájos tündér pedig a szomszédHegyes tetőn, onnan beszélgettek egymással, s ott a tetőn, hol most egy szabályszerü embercsinálta tumulus van, állott sarkon forgó arany vára, mely most nyomtalanul eltünt. Ott alább a hegy déli aljánál fekvő Angyalos fölött (mely az angyallá változott tündér királyleánytól nyerte nevét) van Bábolna árka; ide rejtette el, a rege szerint, Bábolna király az arany napot és az arany bárányt, melyet két fekete agár és egy czifrán felszereszámozott fehér mén őriz s csak az tudhatná e kincset kivenni, ki a tüzet fuvó mént kézre keritve, azzal Bábolna árkát megkerülni tudná.

A rege költészete által ekként ékitett Bábolna árka pedig a valóságban nem más, mint egy vizmosások által megszakgatott oldal, hol régi épitkezéseknek semmi nyoma, hanem hogy itt mégis kellett valaminek lenni, azt mutatja az itten talált római bronz szobrocska* s számos hamvvedertöredék, miből azt lehetne következtetni, hogy itt egy római necropolis, talán a közeli komollói castrum temetkező helye volt. A tetőn levő tumulus lehetne egy római specula maradványa; mert egy ily had-távirdai toronynak ennél alkalmasabb helyet alig találhattak volna."

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön minden újdonságról!

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás